Bohém napok

Megtréfáltam magam tegnap rendesen. Késve indultam Macsi tortájáért a Daubnerbe... 20 perccel zárás előtt léptem ki az ajtón. Szép eredménynek gondolom magamtól, hogy zuglóból az a 9 km a Szépvölgyi útig 19:01-ig megvolt, úgy, hogy kb. annyi a helyismeretem budán, mint Amundsennek a trópusokon. Pesti lány vagyok, no. Csináltam ám útvonaltervet is, meg minden, de a Frankel León menni csak addig tűnt jó ötletnek egy versenybringán, amíg meg nem láttam. A legótvarabb macskakő a városban... a villamossínköz meg szintén dirib darabokból, de mindegy, már nincs más lehetőség, most már így kell megoldani. Megoldottam. A km órám tanulsága szerint az átlagsebességem 21,8 volt, ami (ha beleszámítjuk a hidat, az emelkedőket, a forgalmat, és a kikerülhetetlen piros lámpákat)  szerintem akkor is szép eredmény, ha nem rólam van szó.

Kár, hogy ez volt az utolsó egyéni csúcs, amit ezzel az órával mérni tudtam...
Mikor visszafele tekertem, és próbáltam nem nagyon bénázni két táskával magamon (az egyik a vállra vethető macskaszállító táska, amit az egyetlen alkalmas cuccnak véltem egy torta biciklin való szállítására... megjegyzem, nem volt annyira alkalmas... legalábbis a torta nem szerette nagyon), levertem a kormányról, de csak két sarokkal később vettem észre. Mire megtaláltam, már átment rajta minimum két busz.
Nos, béke poraira. (hüphüp)

Anyám szerint a blogom közönséges, trágár, gusztustalan meg még egy csomó ilyen jelző.
Igen az.
És?
Nem kötelező ám... sőt kifejezetten ellenjavallom. Mondjuk én inkább azért, mert középszerű, unalmas és olyan dolgokról írok benne, amik rajtam kívül senkit nem érdekelnek (értsd: magamról).

Most nem is tudom mit gondoljak... tegnap két barátom is felhívta a figyelmem arra a tényre, hogy engem azért nem olyan egyszerű elviselni... és meg kéne becsülnöm azt, aki erre önszántából hajlandó. Az egyik Cat volt... remélem csak az őscinizmus beszélt belőle... viszont phnb nem is cinikus... francba.

Ha csak feleannyira jó a reggeletek, mint az enyém, már jó nektek.
Boldogok a lelkiszegények...

Nem gondoltam bele mekkorát hibázok, mikor azt mondtam phnb-nek, hogy persze jöjjön át dumcsizni ma este... még bort is vettem, két üveggel hármunknak...
Azóta is hallgatom a nosztalgia sztorikat amigáról, gta-ról és egyéb számítógépes játékokról... csakúgy mellesleg befaltak egy adag rakottkelt, amit csináztam... de közben sem hagyták abba a szájtépést.

Mindezt ahelyett, hogy dugnék a pasival... jó hülye vagyok.

Mert épp ez szólt, tegnap a fülembe a biciklin... és mert pont hasonlókat gondoltam... aztán mert valakinél pont láttam ma az idézetet... koincidenciák.

"Paranoiás az, akinek van némi sejtése arról, hogy mi folyik itt."

William Burroughs

Mára végképp eldőlt, hogy alapvetően nem hiszek a monogámiában...

Kiváncsi voltam az ezzel kapcsolatos érzéseimre, mikor úgy tényleg megkapom a pofámba bele... és ahelyett, hogy a társadalmilag elfogadottabb módon bántana, inkább kiváncsivá tesz a dolog... persze ez sem ilyen fekete-fehér, ahogy minden dolog a színek ezer árnyalatát tartalmazza inkább, de az érzések bennem nem hasonlítanak a féltékenységre... inkább csak a kívülállás a zavaró benne... hogy kimaradtam valamiből, ami Ő. Kiveszett belőlem a birtoklási vágy... és nem mondom, hogy nem örülök ennek, mert az inkább a hatalomról, mint a szeretetről szól.
Nem vagyunk vadludak, no.... inkább kacsák.

Ma a munkahelyemen egy kiskamasz, a következőképpen nyilatkozott osztálytársnőjéről:(aki egyébként az egyik személyes kis kedvencem... cserfes, okos, vagány, szép... és már most egy bombázó) uhh nem bírom, olyan fiús...
Tőlem csak egy sokatmondó hümmögés és egy finoman gúnyos mosoly telt... fogod ezt még kajázni barátocskám, nem adok tíz évet.... gondoltam.

Ehh, kb. két hete várom, hogy legyen egy ilyen itthonülős magammalfoglalkozós délutánom-estém egyben. Ezer dolgot terveztem... úgymint sorozataim aktuális részeinek megtekintése, befejezni két könyvet a négyből, amit párhuzamosan olvasok, tenni-venni itthon, macskázni... ecet. Ehhez képest átaludtam.
Jó volt. (Jegyzem, hogy így a macskázós rész azért megvolt.... szeretnek segíteni aludni.)

Húsz km biciklin
a soknál is több, de vidám munka
egy kitakarított lakás
vacsora, sok paradicsommal
csak 10 szál cigi (a nemolyrég még szokásos 40 helyett)
egy vodkanarancs
három fevonásos nemkicsitjó dugás (plussz egy hajnalban)
4 óra alvás
két bögre tejszínhabos tejeskávé
egy forró zuhany

Ellazult, kisimult... boldog... és végre feltűnik neki, hogy az... nem nyíg.

Jah és felfüggeszti a felesleges agyalgást végre, unja.

Fura ez most nagyon. Lacával hat évet töltöttünk el együtt, és nem azért lett vége, mert utáljuk egymást, sőt... talán pont szeretetből. Sosem sikerült rávennem, hogy józanul ne az a megkukult valaki legyen, akivel nem lehet beszélgetni a fontos semmiségekről... sosem tudtam mi jár a fejében, hacsak nem diktáltam belé minimum két sört. Régóta próbálom rávenni, hogy akkor legalább írja le, vezessen naplót, bármit...
Mondjuk azt végképp nem gondoltam volna, hogy végül pont nyilvánossal fogja kezdeni...
szóval akkor neklikkelj.

Mivel már amúgy is nekiálltam ma este borozni phnb-vel, egy kedélyes beszélgetés közben... kicsit berúgtam miután hazament. A telefonbeszélgetés, ami eztán jött, sokkal több józanságot kívánt volna.

Elmondta, hogy igen, emlékszik erre az őrült érzésre... egy régirégi gimnáziumi lány volt... és most újra ugyanezt, csak most irántam. Tudom miről beszél, én is éreztem már, máskor, máshol... mondom... és, hogy irigylem, persze azért nem, hogy pont énbelém, aki őbelé így, ennyire nem. Erre még ő vigasztal, hogy ne sírjak, fogom még érezni én is, máskor, máshol, másvalaki iránt... addig meg csak legyek az, aki... adjak azt, amit.
És most nem alszom, iszom, rágódom, hogy mivel bántanám kevésbé... mert nem közömbös. Ó, a francba, nem kértem, nem érdemlem, és nem értem hogyan hagyhattam idáig fajulni... megmosolyogtam, mert nem fogtam fel... hisz annyi mindent hall az ember... és én meg aztán mindent alaposan megfelezek, amit egy férfi mond. Azt hiszem tévedtem, és most becstelennek érzem magam.

Ma reggel a tükörből egy nagyon bájosan kócos, nagyon cseresznyeajkú, nagyon világítókékszemű, huncutnézésű, féloldalas mosolyú lány nézett vissza... egy kis vörös.
Grimaszoltam, grimaszolt. Mosolyogtam, mosolygott... és ettől megszépült. Boldognak tűnt.

Hm, a combfix és a szoknya közé befújó menetszél egész tavaszias volt tegnap... akkor még nem ilyen viharos, hideg. A glancot (váltócipőstül, retikülöstül jah) a színház okán éreztem szükségesnek, a biciklizést meg mert utálok már másképp haladni.

Először Lacához szállítottam le a túléléséhez szükséges fájdalomcsillapítót, majd a Castroban vedlettem át hülyepicsává, ahol phnb már kikérte az én túlélésemhez szükséges capuccinót...
Aztán Örkény színház, ahol nem a színházteremben, hanem az előtérben volt a performansz... ott van a színházi büfé is. Naésugye mivel színházi előadás közben még sosem söröztem, éshátugye az nem lehet, hogy egy ilyen alkalmat kihagyjak, hát nosza.
Mind az előadást, mind az utána következő berúgást a Castroban sikeresnek minősítettem.

Szükségesnek találom még megjegyezni, hogy az a nagyon részeg kis vörös, aki komoly mennyiségű rosé elfogyasztása után elkezdte csapni a szelet egy lánynak... mi több egy komoly férjes asszonynak... nna az nem én voltam, és bárminemű hasonlóság csakis a véletlen műve lehet. Jajj.

Megünnepeltük, hogy Laca épp most lépett krisztusi korba. Jó volt. Indítottunk Traffordban, ahonnan éjfélkor rúgtak ki minket... aztán át Lacához... és aztán a társaság táncosabblábú, ámde józanabb fele hol kötött ki?... ahol van hely táncolni, és komoly mennyiségű zene áll rendelkezésre... hát perszehogy nálam. Aztán djézhettem az éjszaka további részében... szeretem ezt... sosem lehet egyszerre mindenkinek a kedvére tenni.

Komoly hiányérzetek enyhültek ma egyébként... megrohant egy csomó érzés elég spontán, tekerés közben (a bicikli a legjobb hely az elmélyült gondolkodásra, és mivel ma 50 km-t tekertem le, volt alkalmam)... este végre megejtettem a régóta esedékes beszélgetést Macsival... hajnalban meg koalagival. Másnak is kimondtam pár dolgot, amit ki kellett már mondani. Jó volt ez a mai nap.

Ma reggel megvolt az idei év első defektje. Semmi sem példázza jobban anyagi helyzetem alakulását, minthogy új belső helyett elkezdtem ragasztgatni a gondosan félretett, de eddig figyelemre sem méltatott régi defektes belsőimet. Baszik a nyomor, vazz.

Szóba került pár hónapja köztünk Cattel, aki halálosan kiakadt, hogy nekem megy valami, ami neki nem... és eddig még csak nem is tudott róla, hogy van egy barátnője, akinek ez megy... és mondjam már el, hogy hogyan is. Adtam pár részletes instrukciót... némi anatómiai és élettani magyarázatot (ezek azért mennek nekem)... és voila... ma felhívott:

Cat: Fel kellett hívjalak még mielőtt találkozunk este... képzeld, nekem is megy!
Dá: wow, hányinger?
Cat: Hát volt egy pillanat... meg egy fulladásközeli is... de aztán mégiscsak ment.
Dá: Hát gratula... isten hozott a klubban... tényleg csak ezért hívtál?
Cat: Aha... na akkor este találkozunk, és köszi

Hát igazán nincs mit, drágám :)

A francba... most aztán csatlakoztam nyúl által érthetetlennek minősített blogbejegyzések sorához... de az is lehet, hogy már a bipolaritással is megtettem... bár nem büszke felütéssel, ha jól rémlik

Minden kislány arra vágyik, hogy olyanokat sugdossanak a fülébe, mint ő az enyémbe a konyhapadlón. Még én is.

Kicsit fájón mart belém az érzés, hogy vágyom erre... nem basszájba hangulatban ébredni, nem egyedül... gyereket öltöztetni, biciklire ültetni. Majd egyszer... talán.
Nagyon szokványos lány vagyok, nagyon szokványos (kapuzárás előtti) vágyakkal... a világ legkispolgáribb hivatásával... és igen, legkispolgáribb vágyakkal... és mindehez, merő önvédelemből, egy nagypofájú ribanc álarcát viselem... ez így nem lesz egyszerű, tudom én.

Nem fog egy kis betegség a padlóhoz csapni... mert így döntöttem. Hőemelkedéssel is lehet úszni menni... meg masszázsra, meg nedves gőzben, forró vízben ülni... és, igen, még mindig varázslatos mindezt csillagos-holdas ég alatt tenni mindezt. Berci kisért el. Feltöltődtem, ellazultam... ettől rögtön kedvem támadt inni valamit, de egyedül nem volt kedvem... inkább kitekertem hűvösvölgybe. Kaptam finom vacsorát... meg jégkrémet... meg mindent, amire vágytam úgy hirtelen... reggel meg igazán jó ébresztőt (mmm)... meg tejszínhabos kávét.