Bohém napok

Valamikor a szombati nap folyamán érlelődött meg bennem a gondolat (nem tudom akkor-e, mikor nyílt szexuális ajánlatot tettünk egymásnak egy számomra félig idegennel, egy ebédlőasztalnál... vagy, amikor egész éjjel hánytam és az este végén gondolkodtam), hogy elérkeztem a mélyponthoz. Innen már csak egyfelé vezet út.... hogy merre az döntés kérdése. Gerincvelőből élni már unok, szívből élni még félek.... marad hát az agy. A tudatos döntések, az elvek és kötelességek által kikövezett út.

Tehát...

Azóta sem ittam egy kortyot sem (ami a múlt hetem fényében nagy hőstett), szedem a gyógyszerem rendesen, nem keresem a lehetőséget a bulikra... de a lájtosakra azért elmegyek... majd teázom, vagy ilyesmi. Tudom, tudom, übergáz. De most ez lesz.

Kivételt képez a szülinapom... ott megiszom majd két pohár bort.

Szeretem a petőfinek ezt a műsorát. Mindig ez szól, amikor tekerek haza a délutános műszakom után. Tegnap két ajánlójukat nem is hagytam figyelmen kívül. Volt a Dunán egy jó kis dokumentumfilm Cubáról, Hemingway nyomában, Buena Vista Social Club zenéjével, aztán meg a Bartók rádióban kilenctől a HangJátékTér című műsorban az Éjszakai álatkert című női írók antológiája, remek színésznők előadásában (így végre azt is megtudtam, hogy a blogfelolvasóesten a szemüveges színésznő, akit nem ismertünk meg, Bíró Kriszta volt... olyan jellegzetes a hangja, hogy azonnal fel lehet ismerni).

Asszem meghallgatom mégegyszer felvételről... vajon mi tudja kezelni a RAM kiterjesztésű fájlokat? És vajon milyen programmal lehet felvételt készíteni arról, ami épp a gépen szól? Ne fogjátok vissza magatokat, ha van ötletetek.

Hihetetlen módon meghatározó, az, hogy milyen zene szól a fülemben, a nap számomra legnehezebb szakában... nevezetesen reggel, pölö munkába induláskor. A múlt héten emlékszem egy remek reggelre, mikor rém robbanékony tudtam lenni, miután ez a szám a Morcheebától volt az első, ami egy james bond átdolgozással folytatódott a neotól, a váltás épp a Ferdinánd híd tetején volt... én pedig azt gondoltam, hogy ez a napom csúcspontja, miközben kisebb hátsó fogaskerékre váltottam a láncot, pedig még épphogycsak elkezdődött.

Vajon mit árulnak el a szombatomról azok a tények, hogy csak tengtem-lengtem egész vasárnap, raktam magamba a sok vizet, meg kaját, mindezt gyilkos hangulatban, amivel többeket sikerült az idegösszeroppanás határára sodornom. A legmeglepőbb, hogy Gz is túlélte, meg hogy nem fordult sakon már a városliget magasságában... remekül alakítottam hisztis Mirthilt. Aztán mikor jóllaktam, szerencsére már nem táncoltam tovább az idegein, hanem két mondat közti rövid szünetben elájultam... este nyolckor, vazz. Persze még felébredtem tizenegy után, hogy konstatáljam, lemaradtam a Kiscsillagról, megigyak két liter vizet kvázi egyhúzásra (vajon mennyire lehettem dehidratált, ha ezek után a veseműködésem még reggel sem akart igazán beindulni).

A délután nagy részében egyébként bevettem magam Laca kuckójába, ahol miután leszögeztem, hogy ebbe a lakásba kínos lenne bárkit hozni
(mondom én, akinek a kérója jelenleg is úgy néz ki, mint Hirosima, történelmének legkellemetlenebb napján), segítettem kitakarítani. Árukapcsolásnak hívják az ilyet. Nekem volt kin kiélni gyilkos hangulatom, amit nagyrészt cinikus megjegyzések és kéretlen jótanácsok formájában szúrtam oda, cserébe viszont Lacának nem kellett port törölni, mosogatni, kádat súrolni, felmosni és inget vasalni. Hát mire valók a barátok, ha nem erre.

 Mivel így még a saját anyám sem ismerne meg...

Kivételesen itt egy fotó rólam :)

 

 

 

 

 

 

Egyébként meg nagyon jó buli volt, ameddig emlékszem rá. A jelmezek ötletesek, a lányok szépek, a fiúk fessek (főleg batman, igen, jah meg a ferencesrendes szerzetes, akit hárman is alakítottak az este folyamán). Vidámságos.

Az elmúlt évek minden berúgását ezennel le kell fokozzam egyszerű szalonspiccé. Jajj. Próbálok utánagondolni, hol rontottam el. Nem mintha elférne bármiféle gondolat, a hasogatás mellett a fejemben. Mindig panaszkodtam, hogy sosem tudom elveszteni teljesen a fonalat... sajnos mindig mindenre emlékszem, legyen az bármennyire kínos, és valamiért balgán hittem, hogy jobb lenne nem emlékezni, mint csak úgy csinálni, mint aki nem emlékszik... tévedtem. Pontosan tudni, hogy milyen kínos voltam, sokkal jobb, mint csak sejteni, hogy minden valószínűség szerint még annál is kínosabb... nah mindegy, borítsa a feledés homálya.

Az este vége egyáltalán nincs meg. Csak nézem a képeket és csodálkozom (pölö, hogy mit csinál épp Jack azzal a piros szalaggal, vajon). 

Sajnos az a rész már nagyon is megvan, hogy épp a lelkemet is kihányom, és minden, amit kárenyhítés céllal juttatok tápcsatornámba azonnal visszafordul, hogy a mosogatóban wcben kössön ki. Sosem voltam még olyan szarul... jó, hogy elmúlt.
Nem iszom többet. (nah peeersze)

Tegnap este kiderült, hogy tényleg tud kobudozni. Előkapott egy ilyen páros fegyvert... sai, vagy mi és elkezdett hadonászni gyakorlatozni vele... ijesztő volt. És én meg is ijedtem.

Fáraszt a fárasztó fahumora... főleg reggel. Deazért üldögélek a konyhában és rötyögök... gúnyolódom, visszagúnyolódik... mosolygok (reggel, vazz, ÉN... nemhiszemel)

Reggel kikisértem a kocsihoz (az ébredés utáni nikotin és szénmonoxid szintem helyreállítása ürügyén), kapartuk a jeget... együtt.

jó ez

Cat mondta, hogy egy férfinek nem mindenféle vegaszart kell főzni, hanem hagymás rostélyost... Jóvanna, csinálok én... hacsak ez kell... és nem tudok hibázni. Rohadt jó lett.

Imádok matuzékhoz járni. Nem csak rém szórakoztatóak a fiúk, hanem a készleteik is oltáriak.
Már annyiszor megfogadtam, hogy csukott szemmel megyek oda be, de legalábbis mereven földre szegezett tekintettel, hogy ne is lássam mitől csábulhatnék el.

Aztán mindig jól körülnézek.

 

---

 
Zs: Most nem igazán értem, hogy mi is az, amit szeretnél.

Dá: Elmagyaráznám, de mivel nem ismerem hozzá a megfelelő terminus technicusokat, csak jól körberöhögnétek... inkább elmutogatom, jó?

Zs: És mi a baj azzal, hogy kiröhögünk, ha nem szórakoztatnál minket, be sem engednénk.

Dá: Akkor meg vagyok tisztelve. Jóvanna, tudom, hogy nem vagyok okos...

Zs: Na persze... mondja a doktornő

Dá: Na jó, okos vagyok, csak nem úgy mint ti... úgyhogy okítsatok légyszi... hogyhíjják azt, az izét ami...

 

---

Dá: Tudod, a mánia sajnos nem csak arról szól, hogy pörgök ezerrel és nem tudok ellenállni egy bulinak sem... hanem olyankor minden elemi késztetésemet muszáj kiélnem azonnali jelleggel... mert egyszerűen nem tudok ellenállni egynek sem.

Berci:  Úgy látom inkább, hogy a mániádban főleg a "b" betűs késztetéseknek van komoly szerepük... úgymint bor, buli, betépés, baszás...

Dá: Hmm, van benne valami... és vonzom is a "b" betűket, úgymint: bicikli, baj, balszerencse, bókok, megaztán... bezsongat bármiféle bolondos bókoló bakjegyű, akiről bebizonyosodik, hogy csak bolondított.

rohadt sok a "b" betűs szavunk egyébként... 
boldogság, boldogtalanság, bizalom, bátorság... barát, bohém, bolondos, borús, bujdosó, bandukoló, bolyongó... bipoláris... ehh

Mindig ezt csinálom. Azokon az alig várt napokon, mikor lenne időm néha a pokolian hiányzó egyedüllétre, tutifix , hogy több emberrel szocializálódom, mint amikor szándékoltan teszem ugyanezt. Nem is hiszem, hogy belefér ennyi minden egy napba... de azért beletuszkoltam.

Ma munka után látogatás matuz zsoltiéknál, utána apámnál, aztán ebéd phnb-vel, Bombay Expressben... mert ebédelni ugye amúgy is kell, és ha már a belvárosban, akkor miértisne társaságban, és miértisne a kedvenc helyemen. Közben felhív Berci, aztán perceken belül csatlakozik (szerintem teleportál... vagy csak túl kicsi ez a város), aztán séta, beszélgetés vele a Blaháig, aztán hazateker, skypeol, alszik*. Sue ébresztett a kapucsengővel, feljön, dumál, elmegy. Közben Berci hív ismét, hogy felugrik, rendeljek addig pizzát... és mit ad isten, mikor megérkezik van nála egy üveg rosé, nade villányi ám. Wow. Könnyen megfejthető vagyok, ha arról van szó, hogy mivel lehet örömet szerezni nekem :)

Nadeaztánmostmár tényleg egyedül, és tényleg megnézem a sorozataim aktuális részeit, és ájulásig olvasok... vagy amíg a bor kitart. És ma este a kezem sem remeg.

*azt azért valaki megmondhatná, hogy melyik Murphy törvény is szól arról, hogy ha lefekszel egy órára aludni, akkor tuti abban az egy órában fut be a napi telefonhívásaid 90 százaléka.

Na most ez tényleg kínos. Lassan manifeszt alkoholistává avanzsálok, miközben áltatom magam, hogy csak látens. Ölni tudnék most egy pohár villányi roséért... sőt most ha nem villányi lenne, még akkor is meginnám. Az elmúlt héten minden nap boroztam sokat, és finomakat. Tegnap úgy pusziltam be háromnegyed üveg rosét, csakúgy az íze végett, hogy csak amikor elfogyott fogtam fel. Upsz. Most meg nem tudok aludni... ez már elvonási tünet? Végülis van itthon unicum meg vodka is... ha nagyon akarnék ihatnék... de nem akarok.

Azt hiszem ez mégsem alkoholizmus... roséizmus inkább.

Teljességgel alkalmatlan vagyok arra, hogy megálljak, és azt mondjam: igen, most nekem jó. Mert mindig önsajnálok, drámázok, futom a felesleges köröket.
De most mégis... merőben szokatlan.
Ülök egy bazinagy szarkupac tetején, és mégis bárgyún vigyorgok.
Szinte kínos.

Ne is nagyon figyeljetek most ide, holnap majd újra nyígok, ígérem... az sokkal érdekesebb, de ma, ma nem... ma itt csak nyáladzás lesz kéremszépen.
Nu, hát akkor hadd folyjon:

Dühöng bennem a grafománia, csak épp pont nulla időm van leülni, átgondolni, leírni. Lassan már a pórusaimon csordulnak ki a szavak, úgyhogy mostaztánmár muszájmuszájmuszáj.
Asszem most megkapjátok visszamenőleg is...

Tegnap éjjel Lacánál rúgtunk be, hármasban Gz-vel... illetvehát csak ketten rúgtunk be... Gz-nek ez nem megy olyan gördülékenyen, mint nekünk :)

Ma meg színházban voltunk (szintén Gz-vel, szintén Laca jóvoltából, akinek ma esti partnere lebetegedett). Abszurd is volt, komédia is volt, megrázó is volt. Szép volt.

Nah, ma ez is megvolt. Kb. tizenöt éve esedékes volt.

Bármekkora a pofám, és bármekkora szükségem lett volna rá, még sosem mertem bemenni egybe sem. Hülye-e vagyok? Hát ja. Mindig rácsodálkozom, hogy mennyire mélyen tudnak gyökerezni a gátlások, még akkor is, ha a felszínen nyomuk sincs.

Most sem mentem volna, ha egy jótét lélek, nem fog kézen, és visz el.
És hát nem is volt olyan szörnyű... az első tíz perc után, amit rákvörös fejjel töltöttem. Ezen aklimatizációs szakasz után már ment a vigyorogva nézelődés is... mint zsidónak az üres boltban, jah :)

A délelőttöt Koalagi barátnőmnél töltöttem. Rég beszéltünk ennyit, ilyet. Jó volt... lemondtam a fodrászt is, hogy maradhassak, annyira. Mondott egy nagyon furát.
Valami olyasmi volt, hogy gyönyörűszépnek tartja azt, ahogyan őszintén próbálok élni, (mikor arról panaszkodtam épp, hogy képtelen vagyok ellenállni a késztetéseimnek, a szókimondásnak, akkor is mikor nem lenne ott a helye...) még akkor is, ha ez külső szemlélő számára épp közönségesnek tűnik... és, hogy fényévekre vagyok attól a megalkuvó, képmutatótól, aki akár egy éve is még voltam.
Iszonyú jól esett, mert azon kevesek egyike, akinek elhiszem még azt is, ha jót mondd rólam... mert ő ugyanaz, aki alig több mint egy hónapja ordenáré módon lebaszott, mikor gyónni mentem hozzá, azért, hogy valaki ki is mondja, azt amit az akkori viselkedésemről gondoltam... és ő ki is mondta, szemrebbenés nélkül, igen, hogy minősíthetetlen, hiú, és még aljas is.

Sosem hiszek a hízelkedőknek... csak azoknak, akik nem bánják, ha olyat kell mondaniuk néha, ami fáj... és a rágalmazóknak sem hiszek, csak azoknak, akik szólnak akkor is, ha épp szerethető vagyok. Mert az vagyok. Mindenki az... majdnem.

Jah, igen. Megint berúgtam, megint kínos voltam... de legalább most nem egyedül, mert Cat is besegített rendesen. Hogyismondjam, hm, hát adtuk az ívet.

Aztán persze már nem volt elég kakaó bennem, hogy hazáig tekerjek... illetvehát pont, hogy túl sokminden volt bennem ahhoz, hogy hazatekerjek. Az alkohol idővel, a feszültség könnyekkel távozott. Mert szerencsére mindig akad legalább egy atyáskodó hajlamú úriember, aki hajlandó ilyenkor elszállásolni, zavart arccal kezembe nyomni egy csomag papírzsepit, és ágybadugni, azzal a mindenkor bevállós mondattal, hogy majd elmúlik ez is. És tényleg.

Ahhoz képest, hogy állítólag a vízőntő a legritkább csillagjegy, azért elég sok születésnapon jártam mostanában. Tegnap ügye Macsi lett vénebb eggyel. A buli még a vártnál is jobban sikerült, annak ellenére, hogy feleannyit sem sikerült beszélgetnem feleannyi emberrel sem, mint szerettem volna. Nagyon jó volt, hogy ennyien, ennyiféle társaságból eljöttek... és nem tűntek inhomogénnek... sőt mi több, remek elegyet alkottak. Robbanóelegyet, jah.
Miután meghallgattam Dream és Laca legújabb üzleti tervét, arra a következtetésre jutottam, hogy az újabb ismerőseim sem kevésbé betegek, mint a régi barátaim... vajon mit árul ez el rólam, hm?

Mondjuk éppenséggel gondolhattam volna, hogy tanúja lehetek még érdekes beszélgetéseknek ha összeeresztem őket, miután ismeretségük első öt percében, színjózanul, egy nyilvános szórakozóhelyen, kiemlékszikmár milyen párbeszéd folyománya képpen Laca felszólította Dreamet, hogy mutassa meg milyen alsógatya van rajta, aki gondolkodás nélkül eleget is tett a kérésnek.