Bohém napok

Tegnap spenótos juhtúrós metéltet csináltam. Sosem csináltam még hasonlót, de mint Gz oly bölcsen megjegyezte.... biztos kézzel improvizálok, ha kajáról van szó. Aztán miután elpusztította a saját tetemes adagját, kivette a kezemből az én fél tányéromat is...
Ööö, eztmosthogy? - Nem azt mondtad, hogy nem akarsz hízni? Megmentelek.
Kösz.

Emlékeztek még erre? Nekem ma beugrott.

Lesz, ami lesz. Van, ami van.
De úgyse hagyjuk annyiban.
Volt, ami van. Van, ami volt.
Tatarozás alatt a bolt
zavartalanul működik.
Mi meg jól elvagyunk. Pedig…
Ámbátor? Jóllehet? Noha?
Nem lesz már semmi úgy soha.

Maradjunk mégis annyiban:
jó is, elég is, ami van.

/Petri Gy./

Spontán szerveződő, lehel piacozás, és esti társasjátékozásról szólt a tegnap, Lacával, Sueval, namegpersze Gz-vel. Az esti programra már madzag is jött. Megetettem velük a tegnapi maradék tonhalas-lacacos, tejszínes-kapros metéltet, főztem curryt, benne nyomokban marhával, de főleg sok zöldséggel, kókuszos kesudiós rizzsel... sütöttem is csucsikát, csakhogy legyen valami a bor mellé. Minden remek volt, minden vidám volt.

Nem tudom, hogyan jutottam odáig, hogy kiboruljak hajnali kettőkor, és rávessem magam a gyógyszerszekrényem tartalmára... persze csak egy kis clonadiazepam erejéig... semmi komoly, csak egy kis spontán kiakadás.

Robert M. Pirsig után szabadon, mert nemcsak az igazságra érvényes...

Furcsa, hogy az boldogság ott kopog az ajtódon, te meg kiszólsz: "Most kell jönnöd neked is, amikor a boldogságot keresem?" S mit tehet a boldogság, áll odébb. Furcsa.

Éjszaka a fülembe sugdossa, hogy milyen nagyon jó velem minden... én meg értetlenkedem, nem gondolhatod komolyan, annyiszor vagyok gonosz dög, annyiszor basztatlak... - mindezzel együtt, pont ezért... én meg mégjobban értetlenkedem.

Reggel ülök az étkezőben, kócosan, kávéval, füstöl a szám... ő meg áll az ajtóban, indulásra készen és néz a szemével pár nagyon hosszú másodpercig... megkérem, hogy ne nézzen így -hogy így? - ilyen szerelmesen pölö... zavarba hoz. Na meg flusztrál is.

Gondolkodtam miért. Mert én nem tudok így? Vagy csak félek így?
vagy mert egyszer kértem már valakitől ugyanezt ... mert tudtam, hogy hazug szemek... és csak oktalan reményt ébresztenek.

Elraboltak az ufók. Semmi kétség. Hazajöttem délután, elájultam, és most ébredtem Cat telefonjára. Se répatortasütés, se Tandem... :(

Pont fél éve. Keddi nap volt. Egy keddi éjszaka inkább.
Nem szeretek rágondolni, de nem tudok nem rágondolni.
Elmúlik valaha belőlem?

Tudom mit tettem tavaly nyáron... őrültséget.
Összeszedtem egy jó hosszú időre kitartó lelki nyomorúságot.
Azóta sem tudom abbahagyni az agyalást, hogy vajon mit kellett volna másképp csinálnom, hogy most ne így legyen... ne ez legyen. Hogy megnemtörténtté tegyem... vagy, hogy sikerüljön. Bármit, csak ne ez legyen. Ez a bőröm alá bújt állandó késztetés. Ez a képzelgés, hogy vajon mit csinál épp, hogy vajon jól van-e.
Bármi csak ne ez legyen. Ez a csend... az a fajta csend, amikor a moziban elszakad a film... és te ott maradsz ülve, bizonytalanságban, hogy fog-e folytatódni, és ha igen mikor.
mert tudom, hogy eszébe jutok néha... ha csak pillanatokra is.
Jó lenne, ha nem gondolna rám... még jobb lenne, ha én nem gondolnék rá.

És írom mindezt úgy, hogy kvázi boldog vagyok, kvázi elégedett vagyok.
Kvázi élek.

Igaza van Dreamnek. Azt találta mondani, miközben a pinacoladaját hörpöltem, hogy be vagyok oltva boldogság ellen... tiltakoztam, decsakúgy megszokásból... tudom én.



még mindig, a nyakamon a sugarak a kezeid...

Elég pontos indikátorai épp aktuális állapotomnak, a lakásomban fellelhető élőlény populáció állapota. Mostanában a macskák boldogok, a növényeim virágoznak és hajtanak, mint a bolondgomba. Én meg... csak rinyálok itt. Hülye vagyok.

Lassan nevezhetjük valamiféle perverz extrém sportnak, amit én bevásárlás címén rendezni szoktam. Mindig csak úgy indul, hogy beugrom pár helyre, pár cuccért, a vége pedig... ehh.

Ma Káposztásmegyeren indítottam az őrületet... megláttam egy gyönyörű virágzó szobajázmin bokrot a virágosnál. (Azóta vágyom rá, hogy az első példányomat, amit még anyósomtól kaptam, kinyírtam. Csodálatos illatot csinál a lakásba.) Az nem lehet, hogy ezt itthagyjam, gondoltam. Kis logisztika, két ponton rákötöztem a vázra a zacskót, a háromszög elejére, cserép beszorítva a kulacstartóba, odapókozva. Utána biciklisbolt, belsők és felnivédő szalag Gz-nek.
Aztán gondoltam beugrom pár cuccért az újpesti OBIba, majd az Árpád úti Rossmanba... jah és még a Váci úti Tescoba is, mert mire költse az ember lánya az anyukájától, szülinapjára kapott pénzét, mint a havi nagybevásárlásra.
A végeredmény: végigraktam a Vácit (igen, az Árpád hídi felüljárón is) egy tíz kilós hátizsákkal, amiből a kulacs, a biciklizár és a széldzseki már kiszorult a külső rögzítésekre... miközben a lábam között még mindig egy teljesen nemodavaló jázminbokor, ami pont csak annyira akadályozott a sebességváltásban, hogy éppenhogycsak bosszantson.
Persze még muszáj volt beugranom a Lehel piacra házitejért, vajért, és joghurtért, ami már csak a dechatlon zsákba fért, hanyagul átvetve a vállamon.

Áhh, jó itthon... és hihetetlen módon, a jázminban a legkisebb kár sem keletkezett.

Ilyenkor, mikor szuszogok fel a másodikra, mindig csinálok egy gyors fejszámolást...
Bicikli (12 kg), hátizsák és menetfelszerelés (a másik 12 kg) plussz ami még a biciklin van, pölö háromszögtáska, jázmin ecet. (mondjuk 1 kg)... egyszerűen nem értem, hogyan jutottam én fel minden nap a másodikra, amikor pont ennyi kilóval voltam nehezebb.

El is felejtettem. Pedig  imponált nekem, nem is kicsit, egy pár dologgal vasárnap. Leborotválta a szakállát, ami kb. az idők kezdete óta megvan neki, mert ezt kértem születésnapomra. Eddig nem is tudtam, hogy jóképűnek tartom.

Meg az is, ahogy kártyaparti közben angolul csevegett Marcoval. Könnyed társalgási stílus, igen bő szókinccsel, választékosan, jó humorúan. Mintha nem is ő lett volna. Sosem hallottam így beszélgetni társaságban magyarul.

Szeretem, hogy meg tud lepni.

Csudijó hétvégém volt.
A szombat kora reggeli széchenyi fürdőzéssel, ami pár igen megalázó sakkpartival ért véget (gyakorolnom kell, baszics), a meglepetés kalandparkkal, amit a barátaim szerveztek szombat délutánra... az esti iszogatós szülinapi bulival*, a koránkelős vasárnappal... még a lakásfelújításommal is haladtunk, Gz segítségével. Délután ebéd apáméknál, aztán kártyázás Marconál, Bercivel és Gz-vel. Tökéletes hétvége volt... a tegnapi peches dupladefekt, a kalandpark miatt sajgó összes izmom, a hosszúra nyúlt éjszaka miatti kialvatlanságom, és a megszaporodott számú éveim ellenére. Annyira jó most minden, hogy várom, mikor üt be valami szörnyű. Ehh, de pozitívak vagyunk.


*bytheway, köszönöm mindenkinek, aki ott volt, meg azoknak is akik ott akartak lenni, de nem tudtak... meg a többi jókívánságot is... jólesett tényleg (meghatottan hüppög). Azért annak külön örültem, hogy tényleg senki nem hozott tortát, annyirengeteg gyertyával... kiábrándító lett volna... így meg csak egy jó kis buli volt.

Kacag a lelkem. Legalábbis tegnap ezt tette.
Ma reggel simán csak álmos vagyok.
Hétfő van.

Tegnap Gz-vel lőtéren voltam. Szeretek olyan dolgokat kipróbálni, amiket még sosem... ez most nagyon bejött... és nem is voltam olyan ügyetlen, mint, amit az első alkalom indokolt volna. Minden lövésem a papíron, kettő híján mind a céltáblában... egy a közepében :)

Igaz, hogy már íjjal és íjpuskával is lőttem, de azért ez nagyon más érzés... a fegyver súlya, a lövés apró ütése a vállon (persze csak légpuskáról van szó)... hmm.

Új hobbim van, asszem.

Mivel amúgyis el akartam kezdeni a hegymenet edzéseket, és mivel amúgyis elég sokat járok ki hüvösvölgybe mostanában...
Tegnap a Margit-hídról legurulva, nem álltam rá a körútra, hanem elindultam felfelé a Margit utcán (amilyen okos vagyok, egy 8 kilós hátizsákkal és kulacs nélkül), aztán Rómer Flóris- Áldás u.- Törökvészi út, majd a Rózsacenternél egy balos, és már zúztam is lefelé a Kapy utcán. Kb. ötvennel, szagló fékbetétekkel. Áááh. Még jó, hogy Csinivel voltam, nem Kabócával, így nem féltettem a biciklit... és fenemód élvezhettem a véredényeimbe áramló gigamennyiségű katekholaminok áldásait :)))

Ezentúl mindig így jövök... csak előbb veszek pár pót fékbetétet.

Szuperszónikus sebességgel peregnek maradék életem napjai. Hipp-hopp már csütörtök van. Hipp-hopp mindjárt harminckettő leszek. Nahát.

Sokmindent akartam ide írni, sokmindenről, pölö a szombatról, ami gombás tojásról, egy remek barátról, dechatlonozásról, és kapcsolati krízishelyzetkezelésről szólt... vagy a vasárnapról, ami szuper beszélgetős, de szigorúan alkoholmentes bulikkal, biciklizéssel telt, a hétfőről, amikor főztem, a keddről, amikor gyerekfelvigyáztam, vicces defektem volt, és ismét főztem (ill. inkább sütöttem... császármorzsát), a szerdáról, mikor pszichológusnál voltam, és még mindig Kabóca kerekével szenvedtem.  De ugyanígy írhattam volna egy vacsorameghívásról, ahol utánozhatatlan tonhalas kapros tésztát kaptam, a múlt hét közepén... de valahogy sosincs időm semmire mostanában.

Az eredmények, amiket felmutathatok, a következők:
Egyre több hivatalos ügy tornyosul elintézetlenül a fejem tetején, a sok főzőcskétől és zabálástól visszahíztam két kilót. A sok munkától minden nagyizületem ki van purcanva. Nem járok eleget uszodába, gyógytornászhoz, masszőrhöz.
Visszaszoktam a teázásra, alkohol helyett, és rákattantam a lipton egy zöldteájára (amit Dream szekrényében leltem), a szokásos borsmenta helyett.

A napok meg csak peregnek, én meg csak szédelgek egyiktől a másikig, szaporodó lila foltokkal testszerte, és puklikkal a fejem búbján (le vagyok kicsit szedálva, és mindenhova beverem a fejemet, odaverem magamat).

Most kicsit elegem van.

A tüntetésről jól elkéstünk, mert a gyerekbicajpótlék rászerelése Gz biciklijére nem ment olyan gördülékenyen, mint gondoltuk...
De azért tekertünk egy jót... majd ittunk teát a Castroban. Gz-ék hamar leléptek, mert egy 5 évest még nem köt le egy efféle hely, meg túl füstös is volt már így estefele.

Később értem haza... és mosolyognom kellett nagyon :)))

Az egyik legfeleslegesebb szavunk... és nem jelent szart se.

Tulajdonképpen igaza van valahol, de attól még nem kevésbé bántó, amit tett.
Tulajdonképpen én meg a padlóhoz verhetném a seggem, olyan csudijó az életem, de nem teszem, és nemcsak azért mert aztán fájna, hanem, mert mindig jobbra vágyom, mint ami van. Tulajdonképpen aludtam rá egyet, de azért még mindig nem múlt el a fájás.

Tulajdonképpen szép időnk van... de azért viszek ernyőt.

Ma nem vagyok jól. Kívülálló vagyok, mert kívülre helyezem magam. Nincs kedvem szórakozni, mosolyogni, inni, tépni, elindulni, és legfőképp szeretni. Le fogok  szokni róla. De azért remélem ő jól szórakozik.

Mit csinálok? Osztom az észt. Nem mintha nekem olyan rengeteg lenne... de jól csinálom.
Mit nem csinálok? Nem ítélkezem... vagy inkább igyekszem nem tenni, legalábbis azokról nem, akik érdekelnek, akár kicsit is (és itt az emberiség nagy része, ugye, kivételnek számít... állatkert inkább).
Nem vagyok valami nagy hívő ám, de egy egoista, és ezért szem előtt tartom a "ne ítélj, mert megítéltetsz" egyszerű igazságát. Tegnap Tandemben valaki nem hízelgő hangnemben nyilatkozott valakiről, akit valójában nem is ismer, és akit én szeretek... fájt. Tudom én, hogy hibázott, tudom én, hogy nem tökéletes, talán még hazudott is... és akkor mi van? én az vagyok? én sosem teszem? Ti tökéletesek vagytok?

Tegnap phnb-től megkaptam, hogy a blogom azért nem annyira érdekes, mert kb. 1%-át hozza csak annak, aki vagyok. Igaz. A beszéd jobban megy mint az írás... mert ineraktív, és az én kedvenc hobbim, az emberek megfigyelése. Mint valami érdekes egzotikus állatkákat figyelem őket, és nem alkotok konkrét kőbe vésett véleményt, mert akkor sokkal nehezebb megfejteni őket. A célom pedig ez. Látom az indítékaikat, a rugókat amik mozgatják őket, a reményeiket, vágyaikat és legfőképpen a félelmeiket. Van hozzá szemem, és provokálok, hogy többet áruljanak el, mint, amit szeretnének. És ők megteszik.

Magamat is górcső alá teszem. A saját reakcióimat is figyelem, de nem értem... pölö, hogy most ez, ami mardos (és amúgy hülye kis szarság) miért fáj ennyire... mi ez az izé, amit érzek. Hát ja.

Csak magamat nem tudom megfejteni.