Mindig ezt csinálom. Azokon az alig várt napokon, mikor lenne időm néha a pokolian hiányzó egyedüllétre, tutifix , hogy több emberrel szocializálódom, mint amikor szándékoltan teszem ugyanezt. Nem is hiszem, hogy belefér ennyi minden egy napba... de azért beletuszkoltam.
Ma munka után látogatás matuz zsoltiéknál, utána apámnál, aztán ebéd phnb-vel, Bombay Expressben... mert ebédelni ugye amúgy is kell, és ha már a belvárosban, akkor miértisne társaságban, és miértisne a kedvenc helyemen. Közben felhív Berci, aztán perceken belül csatlakozik (szerintem teleportál... vagy csak túl kicsi ez a város), aztán séta, beszélgetés vele a Blaháig, aztán hazateker, skypeol, alszik*. Sue ébresztett a kapucsengővel, feljön, dumál, elmegy. Közben Berci hív ismét, hogy felugrik, rendeljek addig pizzát... és mit ad isten, mikor megérkezik van nála egy üveg rosé, nade villányi ám. Wow. Könnyen megfejthető vagyok, ha arról van szó, hogy mivel lehet örömet szerezni nekem :)
Nadeaztánmostmár tényleg egyedül, és tényleg megnézem a sorozataim aktuális részeit, és ájulásig olvasok... vagy amíg a bor kitart. És ma este a kezem sem remeg.
*azt azért valaki megmondhatná, hogy melyik Murphy törvény is szól arról, hogy ha lefekszel egy órára aludni, akkor tuti abban az egy órában fut be a napi telefonhívásaid 90 százaléka.
