Vajon mit árulnak el a szombatomról azok a tények, hogy csak tengtem-lengtem egész vasárnap, raktam magamba a sok vizet, meg kaját, mindezt gyilkos hangulatban, amivel többeket sikerült az idegösszeroppanás határára sodornom. A legmeglepőbb, hogy Gz is túlélte, meg hogy nem fordult sakon már a városliget magasságában... remekül alakítottam hisztis Mirthilt. Aztán mikor jóllaktam, szerencsére már nem táncoltam tovább az idegein, hanem két mondat közti rövid szünetben elájultam... este nyolckor, vazz. Persze még felébredtem tizenegy után, hogy konstatáljam, lemaradtam a Kiscsillagról, megigyak két liter vizet kvázi egyhúzásra (vajon mennyire lehettem dehidratált, ha ezek után a veseműködésem még reggel sem akart igazán beindulni).
A délután nagy részében egyébként bevettem magam Laca kuckójába, ahol miután leszögeztem, hogy ebbe a lakásba kínos lenne bárkit hozni
(mondom én, akinek a kérója jelenleg is úgy néz ki, mint Hirosima, történelmének legkellemetlenebb napján), segítettem kitakarítani. Árukapcsolásnak hívják az ilyet. Nekem volt kin kiélni gyilkos hangulatom, amit nagyrészt cinikus megjegyzések és kéretlen jótanácsok formájában szúrtam oda, cserébe viszont Lacának nem kellett port törölni, mosogatni, kádat súrolni, felmosni és inget vasalni. Hát mire valók a barátok, ha nem erre.
