Bohém napok

Lassan nevezhetjük valamiféle perverz extrém sportnak, amit én bevásárlás címén rendezni szoktam. Mindig csak úgy indul, hogy beugrom pár helyre, pár cuccért, a vége pedig... ehh.

Ma Káposztásmegyeren indítottam az őrületet... megláttam egy gyönyörű virágzó szobajázmin bokrot a virágosnál. (Azóta vágyom rá, hogy az első példányomat, amit még anyósomtól kaptam, kinyírtam. Csodálatos illatot csinál a lakásba.) Az nem lehet, hogy ezt itthagyjam, gondoltam. Kis logisztika, két ponton rákötöztem a vázra a zacskót, a háromszög elejére, cserép beszorítva a kulacstartóba, odapókozva. Utána biciklisbolt, belsők és felnivédő szalag Gz-nek.
Aztán gondoltam beugrom pár cuccért az újpesti OBIba, majd az Árpád úti Rossmanba... jah és még a Váci úti Tescoba is, mert mire költse az ember lánya az anyukájától, szülinapjára kapott pénzét, mint a havi nagybevásárlásra.
A végeredmény: végigraktam a Vácit (igen, az Árpád hídi felüljárón is) egy tíz kilós hátizsákkal, amiből a kulacs, a biciklizár és a széldzseki már kiszorult a külső rögzítésekre... miközben a lábam között még mindig egy teljesen nemodavaló jázminbokor, ami pont csak annyira akadályozott a sebességváltásban, hogy éppenhogycsak bosszantson.
Persze még muszáj volt beugranom a Lehel piacra házitejért, vajért, és joghurtért, ami már csak a dechatlon zsákba fért, hanyagul átvetve a vállamon.

Áhh, jó itthon... és hihetetlen módon, a jázminban a legkisebb kár sem keletkezett.

Ilyenkor, mikor szuszogok fel a másodikra, mindig csinálok egy gyors fejszámolást...
Bicikli (12 kg), hátizsák és menetfelszerelés (a másik 12 kg) plussz ami még a biciklin van, pölö háromszögtáska, jázmin ecet. (mondjuk 1 kg)... egyszerűen nem értem, hogyan jutottam én fel minden nap a másodikra, amikor pont ennyi kilóval voltam nehezebb.