Bohém napok

Tegnap volt az első nap, hogy nem sötétben tekertem haza a melóból... naplemente volt.
Tavaly ilyentájban történhetett, hogy évtizedes kihagyás után nyeregbe pattantam (ill. akkor még inkább másztam :) ) Emlékszem azokra az első naplementékre.

Ugye említettem már milyen meghatározó az első zene reggel?
Ma ez volt a Petőfin az első dal... betalált.

Olvasom, és hiányzik.

Felébredek egyedül is.
Főzök kávét egyedül is.
De ez nem olyan, nem jó.
Ez a baj a jó dolgokkal...
könnyű megszokni.

"I want to kiss you good morning
then have a cup of tea in bed
tell you the whole curious story
that the night put in my head
oh I’d be so eager
to hear the life you’ve led
just to make this morning
a beginning and not an end

but you always leave too early
you always leave too soon"

Megrázó felimerés eszköze volt tegnap éjszaka egy beszélgetés Gz-vel.
És most meg vagyok rázva. De főleg, meg vagyok könnyebülve.
Nem, nem azért mert szakítottunk... azért inkább csak roppantmód szomorú.

Azt mondta bátor dolog volt tőlem... szerintem inkább botor. Nem baj, nincs baj, jobb lesz, rendben lesz, minden rendben lesz. Előbb vagy utóbb.

Majdnem tökéletes hétvégém volt.
Majdnem.

Voltunk Gz-vel Metróban, libegőztünk, sétáltunk a János-hegyen, voltunk Kaláka koncerten, sütöttünk remek pizzát (később megetettük phnbével is... aki a receptet akarta rögtön, offkorz), kávéztunk... beszélgettünk sokat, őszintét... sírtunk is kicsit...

aztán elbúcsúztunk*. Szóval majdnem.

*Nem beszólni, pontosan tudom, hogy milyen hülyén hangzik ez... mi ilyen hülyén tudunk szakítani, ez van.

Valaki egyszer azt mondta nekem, hogy ha egyszer önpusztításból pótvizsgára szorulna, feltétlenül engem kérne fel, hogy korrepetáljam.

Milyen igaz. Bár én inkább az önsorsrontás szót használnám erre.

Már megint egy félévfordulót ünneplek ma, hejj de jó ez.

"Látod, megint nem lett könnyebb
a fíling itt maradt, és a könnyed
hideg pára már csak az égen;
London felett azt nézem.
Azt az órát megvehettük volna,
ráírhatnánk a képeslapokra,
hogy szétszóródtunk morzsamódra
mielőtt még összejöttünk volna"

Elromlott a fényképezőgépem a múlt héten... a számítógépem hangszórója tegnap...
szóval itt ülök vakon és süketen. Király.

Már többen mondták, akik nálam ettek, hogy le kéne írnom a receptjeimet, de gasztroblogba nem fogok kezdeni, az tuti. Majd ide egy párat. Akkorhát legyen a

spenótos juhtúrós metélt:

hozzávalók: (kb. 4 személyre)

metélt tészta (én bigott módon ragaszkodom a durumlisztes Barilla tésztákhoz, jelen esteben a numero 13-ast használtam)
spenót (szezonon kívül mélyhűtött, nem előre fűszerezett)
juhtúró (kb. 10 dkg)
tejszín (1-1,5 dl)
lilahagyma (egy nagy fej)
fokhagyma (kb. 3-4 gerezd)
bazsalikom
zsálya
oregáno
olivaolaj

A tészta megfőzése tiszta sor gondolom, gyengébbek kedvéért még a pontos főzési idő is rajta van a dobozon.

A mártás pedig, szintén nagyon egyszerű:

Olivaolajon dinszteld meg a lilahagymát, utána mehet hozzá a fokhagyma és a spenótkrém (ha spenótlevelekből csinálod, akkor nem árt előtte enyhén sós vízben megfőzni, és összeturmixolni), bele pedig a zöldfűszerek. Kis főzés után állandó keverés mellett, mehet bele a juhtúró és sűrítésnek a tejszín. (Ezen a ponton egyébként mindenki szabadonengedheti a fantáziáját, és ízesítheti még a következőkkel pölö: kevés dijoni mustár, parmezán sajt vagy akár egy kanál pesto) Mikor a juhtúró teljesen elolvadt, kész is van a mártás. (Ilyenkor érdemes egyébként kóstolni, és utánasózni, ha szükséges, mert a juhtúró alapból elég sós.)
Még kis láng fölött forgasd bele a lecsöpögtetett tésztát, és forgasd át.

(mennyiségekre vissza se kérdezzetek, mert a legtöbb dolog esetében fogalmam sincs)

Tornyosulnak a tennivalók... nekem meg se pénzem, se kedvem.
A lakás szalad, a felújítás sem halad.

Állást kéne keresni, macskát ivartalaníttatni... mind folyamatban lévő, félretett ügyek.

Ehh, még a leveleimet sem válaszolom meg, és mindenféle találkozóimat is sorban lemondom... utálom, mikor ezt csinálom. Sosem jutok így egyről a kettőre.

Ha ezt a mai időjárást érzem hajszálra olyannak, hogy most akkor pont olyan kint is, mint bent, akkor jól-e vagyok? Verőfényes napsütés, metsző jeges szélvihar és hózápor egyidejűleg.
Biciklin élveztem, alulöltözve.

Mert
amiről szeretnék, nem tudok. Fáj.
Amiről tudok, nem érdekes... még számomra sem.
Unom a saját magánéletemet is, nemhogy másokét.
Szabadságolom magam a saját életemből, egy időre.

Olvasom a régi bejegyzéseimet, a régi blogomból. Újra aktuálisak...
vagy még mindig. Lehet, hogy áthozok ismét párat.

Tegnap óta a garatíveim helyén, csak fájdalmas gombócok vannak. Ótvarul érzem magam. Fekszik, alszik. Nem mozog, próbál nem nyelni.

aztán visszaúszol a túlpartra... rockerslukk?
dungeon, ez a dungeon pakli, ez a trasure pakli... de szigorúan tezsör, r nélkül és zsvel.
Milyenazmár a pizzafutártól visszakérni egy százast?

A Fókapisztoly, az olyan... elveszi a dolgok élét... szerelmem, véget vetek az életemnek, ezzel a fókapisztollyal! Bumm.

Totálisan és hatványozottan megbízhatatlanná váltam az utóbbi időben, és ezzel nem az a fő probléma, az én önző szemszögemből, hogy másokat szopatok, hanem az ezzel kapcsolatos bűntudat, szégyenérzet, ami csak taszít lefelé a lejtőn.

Lassan már én sem hiszem el magamnak, amiket mondok (főleg, ha időpontokról van szó).
És jól teszem.

Postolhatnék mindenfélét... sok zene, vers és mindenféle érzés kavarog vadul.
10 postra is futná... és annyira gejl lenne, mint egy egész török cukrászda.
Boldog vagyok, szerelmes vagyok... éppmost, éppma... bár épptegnapis.

A tegnapelőttről meg ne beszéljünk. Mindenkinek jár pár nap kiborulás.

Tudom, hogy nem kellene állandóan a tavaszról gajdolnom, mert most hideg van... még hóesést is igérnek, de én ki tudnék bújni a bőrömből, attól, ahogy mindennek zöld ujja nő, attól, ahogy viszketek a bőröm alatt, attól, ahogy kergetőznek a hormonok. Hmmm.

Hiába látszik a lehellet, hiába fagyok oda a bringhához.... letagadhatatlanul itt a tavasz. Gz kertjében előbújtak a hóvirágok, az ibolyák és a krókuszok... meg egy párféle még, amiknek nem tudom a nevét. És pont nincs nálam a fényképezőgépem. Rutintalan vagyok.
Azért rakok be egy képet.

Imádom a szövegét... még mindig. És annyira tud ülni ütni.