A bennem gyülemlő feszültség egy olyan pontnál érte el a kritikus tömeget, amiről azt gondoltam, hogy már nem bánt. Francokat nem... túlságosan is érzékeny pont. Mindegyik számomra nagyon fontos nőismerősöm mostanában szült, esett teherbe, vagy legalábbis már rendezte az életét egy gyerek érkezésére. Majd mind fiatalabbak nálam. Ma a kolleganőm jelentette be, hogy állapotos. Örültem, gratuláltam, aztán bringára pattantam... és ott tört rám a megállíthatatlannak bizonyuló zokogás. Még mikor koalagihoz értem sem tudtam abbahagyni... ültem a lépcsőn és mikor megjött, hirtelen nem tudtam megmondani mi bajom van. Semmi. Minden.
Út közben azért beterítettem a bringautat cm matricákkal... mondjuk sokat már nem kaptam a hajti pajtinál, de a kereszteződésekhez pont elég volt.
Út közben majdnem elütöttek ma... de most nem csak olyan tessék lássék módon sikerült volna, mert a csaj vagy hússzal rongyolt fel a vágány utcai bringaútra sréhen, hogy ő épp parkol... cseppet sem zavarta, hogy bringás is van rajta. Inkább a kavicságyat választottam és a kerítéssel való ütközést... meg persze a hangos anyázást ijedtemben, mikor végre feltűntem neki.
Út közben aztán arra gondoltam, hogy túlteng bennem az életösztön, ha ennyire figyelek. Talán nem kéne? Talán nem kéne.
critical mass
2008.04.12. 02:31 dá
Szólj hozzá!
Címkék: ego bicikli agyament
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://danaidak.blog.hu/api/trackback/id/tr91422069
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
