Gondolkodom, hogy mikor történhetett... mikor múlhatott el. Azt, hogy mikor hasított belém az érzés hiánya, tudom... tegnapelőtt. Tudom az okát is. A tisztelet... nem tisztelem már, mert nem tiszteli mások érzéseit... különös tekintettel az én érzéseimre... ilyen egyszerű. Az utolsó kis gyáva húzás... az tette be a kaput... csak lassan érlelődött meg. Fájdalmas szerelem volt... még a hiánya is fájdalmas... az üresség, amit hagyott... a félelem, hogy többé soha nem érzek így... gondolom pont ez táplálta... a félelem. Hagyott mást is azért... egy kis reményt, hogy képes vagyok ilyen érzésekre... a reményt, hogy ha majd eljön újra az ideje, akkor túl tudok lépni saját önző kis énemen... birtoklási vágyamon, ellenérveken, latolgatásokon... mindenen, mert hát ilyen az igazi szerelem. Észérvekkel legyőzhetetlen... semmi köze a józan észhez... ha bármikor, bárki, azt állította volna, hogy van... vagy akár én magam is ilyet állítottam volna... hát nem volt igazam.
szívügyek
2008.01.13. 15:02 dá
Szólj hozzá!
Címkék: ego szerelem
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://danaidak.blog.hu/api/trackback/id/tr17295671
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
