Ocsmányul viselkedtem egy helyzetben... és mentségem sincs rá... Dosztojevszkij azt mondja:
Tulajdon hitványságunk és gyengeségünk tudatában, a szégyennek van egy olyan határa, amelynél tovább már nem mehet az ember, és amelynél már éppen szégyenében kezd érezni valami óriási élvezetet.
Hát nem is tudom... lehet, hogy ezt a határt keresem... de egyáltalán nem élvezem.
