van ebben valami álomszerű...
este 8-kor letenni a munkát Budapesten... és 11-kor már Pécs belvárosában sétálni kézenfogva, fülig szerelmesen, valakivel akit fél órája láttál életedben először...
... érezni a gyomorszájon vágó bizonyosságot...
... és érezni, hogy a másik is érzi...
... figyelni, ahogy vacsorát készít neked...
... együtt enni, rihegni-röhögni... meghatottan együtt sírni...
... gyönyörűnek látni magad, attól, ahogy rád néz...
... gondolatot olvasni, jövőt tervezni...
... mennydörgő vihart hallgatni...
... szeretni, szeretni, szeretni...
Hazafelé a szerpentinen megkönnyebbülten zokogni... amiért mégis létezik ilyen, nem csak a mozivásznon... és amiért veled is megtörténhet...
van ebben valami álomszerű...
