Bohém napok

Mikor az operában ülök, és felcsendül a nyitány első taktusa, valami gyönyörű ígéretét hordozza, és ettől egész testemben tudok libabőrös lenni.Szeretem a dolgok kezdetét, telis-tele újjongó lehetnékkel... Az már egy másik kérdés, hogy mit is szoktam tenni…

A vasárnap hajnali városon végigtekerni egy különleges lelkiállapot... Kihalt, csendes főutak... csak Kabóca énekel. Gyakrabban kéne tennem... ha már úgysem alszom, akár tekerhetek is, a plafon bámulása helyett.

Ma először megpróbáltam feltekerni a Gellért hegyre...hááát nem ment túl jól Mire felértem, azt éreztem, hogy soha többet egyetlen cigarettát sem akarok elszívni...aztán odafent, Bandival mindketten rágyújtottunk

Dá: (felvázolja a problémát)Szb: Nem értem, hol itt a probléma?Zsü: Én sem.Dá: (megpróbálja megmagyarázni...)Szb: Én még mindig nem értem.Zsü: Én semDá: (és még mindig megpróbálja...)Szb: Boldognak látszol... Zsü, te érted, amit mond? Zsü: Nem. Ági neked tényleg nagyon…

Már két napja egy másik dimenzió foglya vagyok... Állandósult felszín alatti remegés, tachycardia, amit ezúttal nem a szívem helyén érzek többnyire, hanem minden más szervben, ami a torok gyomorszáj tengelyen található...Hogy szorongok-e? nagyon Hogy pánikolok-e? őrült módonHogy…

Mindig mikor azt gondolnám, hogy legalább nagy vonalakban tisztában vagyok a saját mozgatórugóimmal... hmm a kauzalitások ugye...... igazából most egy nagyon döbbent és zavarodott kislány vagyok ám...Olyan csöppet sem fennkölt dolgokat tudtam meg magamról, csak az utóbbi egy…

Nem mintha nem lett volna szórakoztató ma a szigeten, de folyton az az érzésem, hogy elvesztettem valami nagyon fontosat... már többször átnéztem a táskám, és mindenem megvan...Ma Á-val és Zt-vel tapostam a sarat... és nem mintha nem röhögtük volna magunkat betegre, de folyton…