Bohém napok

Azt hiszem, a kicsit keserű elmúláshoz illene zenét is rendelnem...és hát szerintem ez lehetne a himnusza... a zene... meg a szöveg... ah nagyot üt

Gondolkodom, hogy mikor történhetett... mikor múlhatott el. Azt, hogy mikor hasított belém az érzés hiánya, tudom... tegnapelőtt. Tudom az okát is. A tisztelet... nem tisztelem már, mert nem tiszteli mások érzéseit... különös tekintettel az én érzéseimre... ilyen egyszerű.…

Na, ez érdekes. Most kaptam meg életem legfurább szerelmi vallomását... skypeon. Szerepelt benne az összes negatívum, amit el lehet rólam mondani... aztán egy "de mégis"... furák ezek a szívügyek. Nem tudom mit kezdjek velük... mármint a szívügyekkel... még a sajátjaimat…

Muszáj azért rávennem magam néha egy görbe estére...Tegnap Bercivel, Madzaggal és Marcoval vertük a blattot a castroban. Alkalmam nyílt gyakorolni a társalgási angolt, különös tekintettel a káromkodásokra, mivel Marco amerikai*, az orosz kártyajáték meg, amit játszottunk…

Morfondírozok, egyre csak. Most akkor ezentúl tényleg ez lesz? Mikor kihevertem a szilvesztert, behúztam a kéziféket... még elvartam pár szálat, aztán takarékra tettem magam. Járok már dolgozni, de ha tehetem ezen kívül nem mozdulok ki. Sokat vagyok itthon...sokat vagyok…

Nyugtalanító álmaim vannak... a bosszantó, hogy még csak nem is emlékszem, hogy pontosan mik... csak a felborzolt idegekkel ébredés, keresztben fekve az ágyon, átizzadt ágyneműben... az érzés, hogy menekülnék... a reménytelenség, hogy nem tudok sem elfutni, sem…

Holnaptól újra dolgozom... rohadt nagy kedvem van. Főleg most, hogy engem is elkapott ez a fránya vírus... a légcsövem csak egy fájdalmas nyűg... szívesen abbahagynám a lélegzést... végülis csak az első öt perc nehéz.

A hétvége meg remek volt. A szex, gourmet, alvás, baráti találkozók és a jóleső csendes magány pont megfelelő arányú keveréke... hamar elment.Visszatértem a szokásos napi egy könyv átlagomhoz... amit azért könyvelek el a javulás jeleként, mert tavaly február óta egyet sem…

Nem is tudom van-e annál kínosabb, mikor igazán randán bánsz valakivel... aztán felvállalod, hordóból öntöd a fejedre a hamut... a szenvedő alany pedig ahelyett, hogy utálna, nagyvonalúan legyint. No de sebaj, úgyis ráfér egy kis alázat a nagy arcomra.