Azért vér kretén tud lenni néha. És itt nem arra gondolok, hogy olyan, amilyen... senki nem bújhat ki a bőréből... és én meg általában el tudom fogadni az embereket olyannak, amilyenek. Általában.
Viszont. Teljesen kiborít ha valaki alkalmatlan arra, hogy a szituációnak megfelelően viselkedjen (höh, nem mintha én minden állapotomban alkalmas lennék rá). Legalábbis most kiborít. A hangsúly a moston van. Igen, türelmetlen vagyok, igen, most nehezebben figyelek másra, és igen, vannak dolgok, amiket nem akarok megérteni. Hogy miért?
Az elmúlt hónapban sikerült úgy összejönnie a dolgoknak (és valljuk be őszintén, hogy ha nem is tevékenyen, de hozzájárultam a szituáció bizonyos komponenseinek kialakulásához... itt a hangsúly pont a nem tevékenyen van... elhagytam magam kicsit, no), hogy életem minden területén szakadék szélére sodródtam. Tudom, ritka az ilyen, de nekem most sikerült összehozni. Mentálisan, érzelmileg, egzisztenciálisan és anyagilag egyidejűleg padlón lenni nem éppen az, ami türelmessé és megértővé teszi az embert.
Sőt, igazából hozzám kéne most türelem. A héten minden csak rosszabb lett, mert a szarkupacra, amit részben magam idéztem elő, pár oldalról kaptam még plussz egy lapáttal, ami kétségessé tette, hogy egyáltalán kivitelezhetőek-e a helyzet megoldására szövögetett terveim. Úgy tűnik nem azok. És most önhibámon kívül nem azok. Persze ez csak annyit jelent, hogy ez az évem a végére nem úgy fog alakulni, ahogy elképzeltem már jó előre... hanem másképp kell megoldanom az életem. De meg fogom oldani. Még sosem volt olyan, hogy valahogy ne lett volna. Majd most is lesz valahogy.
És most... hát most még egyensúlyozgatok egy darabig a szakadék fölött egy kötélen...
A kötéltáncost meg nem célszerű: sürgetni, elvonni a figyelmét, pusztán segítő szándékkal megfogni a kötelet, hogy ne lengjen annyira, vagy megpróbálni meggyőzni arról pölö, hogy forduljon vissza (mert mondjuk a szakadéknak ez a széle még sokkal közelebb van)...
egyszóval semmiképp nem célszerű bármely módon megzavarni kötéltánc közben.
